Vajon vannak-e olyanok, akiket másoknál könnyebben lehet befolyásolni? A sokféle hiedelem miatt a szorongó befogadóknak újabb és újabb élményekre van szükségük, függetlenül attól, hogy azok valóságosak-e vagy sem. Neves pszichiáterek tanulmányozták ezeket az emberi viselkedéstípusokat, és vontak le következtetéseket. Kollektív tudattalan Carl Gustav Jungot, a svájci pszichiátert megdöbbentette az a hasonlóság, amelyet betegeinek az álmai és a különböző kultúrák mítoszai között felfedezett. Ezek a mítoszok egymásra is hasonlítottak, noha nem volt történelmi kapcsolat a kultúrák között. Jung ezt a jelenséget a kollektív tudattalan elméletével magyarázta. Ahogy etnikumtól, kultúrától függetlenül minden ember anatómiája azonos, Jung elmélete szerint a tudatalattink szerkezete is hasonló, és elnevezhető kollektív tudatalattinak. Elképzelhető, hogy számos városi legenda, mint a vérfarkas, a vámpírok, vagy legújabban a „chupacabra” szörnyek legendája is ezt a mintát követi. Nyilvánvaló, hogy azok a városi legendák, amelyeket Jamie és Adam virtusból, szórakozásból, kíváncsiságból rekonstruál nem mindig függnek össze a tudatalattival, azzal azonban igen, hogy sokszor öntudatlanul, gondolkodás nélkül megismételjük azt, amit hallunk. A hiedelmek kialakulásához továbbá két szereplő kell, egy, aki meséli, és egy másik, aki újraalkotja. Egyes történetek elfogadhatók, mások kevésbé azok. Lehet, hogy megestek vagy megeshettek, de mindegyiknél volt valamilyen közvetlen tanú. A nagyvárosi legenda egy másik dimenzióban játszódik, ott, ahol még a valószínűtlen is hihető. Vajon vannak-e olyanok, akiket másoknál könnyebben lehet befolyásolni? Ezeknek a legendáknak rendkívül nehéz felfedezni az eredetét. Lehet, hogy néhányat szándékosan találtak ki, a többségük azonban újra és újra ismétlődik, méghozzá olyan meggyőző erővel, hogy mindig akadnak, akik elhiszik. A mítoszrombolók sorozatának azonkívül, hogy szórakoztató, jelentős érdeme, hogy e két ember végre elhatározta, hogy a gyakorlatban ellenőrzi az egyes legendák hitelességét. Például sokszor hallani arról, hogy volt egy ember, akit a zsebében hordott biblia mentett meg a halálos lövéstől. A páros bebizonyítja, hogy ez lehetetlen, mert ilyen kemény fedelű könyv nem létezik... még a Zippo öngyújtó sem képes egy golyót megállítani, ahogyan azt a legenda egy másik változata említi. Felmerül a kérdés, hogy miért hisznek el mégis sokan ilyen történeteket. Hyneman és Savage rámutat arra, hogy egyes legendáknak vannak hihető elemei. Azt azonban bátran állíthatjuk, hogy a többségük végül a „megcáfolva” kategóriában végzi. Lehetséges, hogy a láthatatlan materializációja érdekében a legendát egy egész közösségnek kell úgy használnia, hogy az szimbolikus univerzumot teremtsen, amelyben a legenda már valóság, és ezután már hozzákapcsolható a való világhoz. Ha egy mítosz kifárad – állítják a téma szakértői –, akkor biztos, hogy később újrateremtődik. A legenda ellentmondhat ugyan a logikának, mégis mindig feltételezik róla, hátha igaz. Ez pedig egyértelműen csak egyet jelenthet: a mítoszrombolók előtt nagy jövő áll!